Már 490 bejegyzésem van, what the hell.
Mint mondtam, boldog vagyok, és van pár dolog, amit el is mondhatok.

Egy: van munkám. Azaz gyakornok leszek Tóalmáson, és nem kapok fizetést, koszt-és-kvártélyt viszont igen, ráadásul olyan emberekkel fogok együtt dolgozni, akiket szeretek. Ami biztos, hogy grafikus leszek, de van a szervezetnek énekcsoportja és egy drámája is, majd meglátjuk, mi lesz.

Kettő: végre találtam kiscicát. Úgy két hét múlva lesz elvihető, de mivel Tóalmásról ismert és Tóalmáson lakó ismerősömé, remélhetőleg hamarabb is elmehetek megnézni :) Fehér kisfiú, annyit tudok. Anna, készülj, hogy eljössz meglátogatni! :D És persze mindenki más is, aki szeretné :)

Három: ScriptFrenzy terv. Még nem tudom, magyarul írjam-e vagy angolul, angolul gondolkozom rajta, de attól félek, kisiskolás-szintű. A történet: irodista hősnőnk nyer egy utazást valami menő tengerparti hotelba, ahol megpróbálja elcsábítani a gazdagfiú, a végén persze kiderül, aminek ki kell derülnie, és ahogy my writing buddy mondta, az emberek visszasírják majd a twilightot, miután elolvasták. De kit érdekel.

Négy: ma elmentünk sétálni a határba, és nagyon szép idő volt, és a virágos sálam volt rajtam, és mikor visszaértünk, észrevettem, hogy a bőröm észrevehetően simább lett. Mint egy hülye reklámban, mindenesetre mostantól napozni fogok, hátha tényleg megszépül.

Öt: terveztem egy csokicsomagolást, és ugyan nem tökéletes, és a "megrendelő" sem volt teljesen elégedett, a határidő lejárt (és nem az én hibámból), úgyhogy forgalomba került a firkálmányom.

A pöttyös résznél ki lesz vágva, és látni lehet majd a csokit. Ha jártok a Wampra, keressétek. Én remélhetőleg kapok tiszteletpéldányt, még nem tudom.

Hat: fáradt vagyok, de mindennél többre értékelem a forró teát. Az egyik legjobb dolog a világon lezuhanyozni, és utána tudni, hogy meleg a bőröd, valahogy sugárzik, nem is tudom, biztos tudjátok, miről beszélek. Na, ez lesz itt, miután feltápászkodtam.

Hét: megint hajat növesztek. Megnéztem a Country Strong trélerét, és miután megláttam Gwyneth egyik frizuráját, rádöbbentem, hogy az én bubim mit se ér. kép.


Persze nyilván nem (mind) a sajátja, de be fogok szerezni egy hajsütővasat, és remekelni fogok.

Egyébként ez a ruci is igen-igen tetszett:

Nyolc: asszem, ma nem tudok írni, de azt biztosan tudom, hogy a humor jobb tőlem, mint a dráma. Even when Imo's checking out Casp's 6-pack.

Kilenc: Olyan jó rakott krumplit tudok sütni, hogy még mindig vágyom utána, pedig az pénteken volt.

Tíz: el tudok eddig számolni.

2 megjegyzés:

Anna írta...

Fehér kiscica!! Már alig várom hogy lássam!! :) És tök jó, hogy összejött Tóalmás :)

Eszterág írta...

hehe, én is :) és ha mondanak ilyet, köszi! :)