Stupidity isn't a handicap

A nagymamám valamikor a beláthatatlan jövőben érkezik hozzánk. A nagynénémék, akiknél most van, teljesen megsértődtek, mikor meghallották, hogy tegnap Fehérváron voltunk, mert be kellett volna mennünk érte. Budára. Mindketten nyugdíjasok, és jóval több pénzük van benzinre, mint nekünk. Egyébként se fért volna be a kocsiba.

Most a nagybátyám lehozza Monorra, apa meg persze mehet érte. Felvetettem, hogy én is szívesen elmennék, és  valahogy eljutottunk oda apuval, hogy vehetnék egy kocsit, mert az milyen jó lenne. Anya rögtön elkezdte, hogy minek, meg minden, és az lett a vége, hogy azért nem kéne vennem, mert mit szólnának a faluban. Mert szerinte egy csomóan azért nem fizetnek egyházfenntartói járulékot, mert két kocsink van. Hát ekkor kél a gyereknek káromkodni kedve. Egyszer majdnem vettünk egy pónit, az akció ugyanebből az okból lett lefújva. (mondjuk nem hiszem, hogy nagyon jó ötlet volt)

Én azt hiszem, belefáradtam, hogy állandóan olyan embereknek kell a jóindulatát keresni, akikkel soha, de soha nem váltok egy szót, akik ígyis-úgyis utálnak, és akik azt képzelik, hogy apa zsebre vágja a pénzüket.

Húsz éves leszek, ha elköltöznék, vajon megengednék, hogy venni merészeljek egy pártízezres autót? És vajon hozzámehetek majd egyszer egy gazdag csávóhoz anélkül, hogy hirtelen "de jól menjen a papéknak"?

Miért határozzák meg idegenek az ember életét, miért szólnak bele? Miért érdekli őket, mire költi a pénzét? Én ugyan nem dolgoztam meg érte, de nem is szórtam el, nem is fogom. Lehet, hogy nem létszükséglet, de lehet lavórban is mosakodni, fűtés helyett melegebben felöltözni, virágok helyett gyomokat tartani, és egy évig mindenki kibírja úgy, hogy csak krumplit eszik és tejet iszik. De minek?

Ja, igen. És a macskádat is megfojthatod, ahelyett, hogy költenél az orvosra.