Azt álmodtam, hogy le akartam vágatni a hajamat, mert a frufrum a szemembe lóg (tényleg). A fodrászbácsi nem csinált semmit, viszont át kellett kelnem a síneken, aztán bepattantunk a kocsijába, és egy másik csaj vezetett, mert akkor már vezetésoktatás volt. Én nagy bölcsen hallgattam arról, hogy már van jogosítványom, a lány meg nagy nehezen kikerült egy szétesett házat, és nekiment a kereszteződés túloldalán lévő cölöpnek, ami felborított vagy ezer mögötte lévő cölöpöt.
Aztán felébredtem, de túl korán volt, úgyhogy visszaaludtam. A második álom elejére nem emlékszem, de Tolnaiesztivel, Maynikivel meg Gengivel voltunk együtt, és találkoztunk Maggie Smith-szel, aki nagyon aranyos volt, de otthagytuk, hogy eljussunk valami varázslatos helyre. Gengi megkínált bundás kenyérrel, amitől nagyon megszomjaztam, aztán felvetette, hogy miért nem mentünk különböző kollégiumokba a tesóim meg én. A kérdés logikáját most sem értem, de elkezdtem magyarázni, hogy semmi értelme sok testvérnek lenni, ha nem vagyunk együtt.
Aztán azt hiszem, megint felébredtem, és még mindig szomjas vagyok.

Nincsenek megjegyzések: