igen, még mindig beteg vagyok. épp egy hőmérő boldogít, utálok fél kézzel írni.
tegnap megnéztük az avatart apuval, hát gondolhattam volna, hogy sárika és tyuntyika hatalmas rajongása rosszat jelent. jelentett is, mr cameron nyilvánvalóan azt hitte, a grafika magasröptűsége majd enyhítő körülmény lesz a történettel szemben, de sajnos csak parasztvakításra volt elég. komolyan, a kishúgaim jobb sztorit írnának. az idegen szavak általában a hindu és a zsidó vallásból lettek kiragadva, a karaktersémákat pedig egy egész estés walt disney-produkció is megirigyelhetné. azért a cgi-n is elcsodálkoztam néha, komolyan egy egyszerű, mezei visszapillantó tükre van egy olyan komoly mechának? (mármint annak a robotnak, amibe a nagyon gonosz főkatona belemászott, hogy elijessze a hindu-kék navyket. de az is lehet, hogy na'vik voltak. nem tudom, én ezekhez túl mű és értetlen vagyok. és kőszívű is, egyedül a zene tett rám némi hatást, meg talán sam worthington haja az elején. amikor még hosszú volt. és vicces volt látni gonoszboszi sigourneyt kedves, jim cameronról mintázott tudósként :)

még biztosan tudnék írni mindenfélét, de most csak ennyi jutott az eszembe. inkább megyek, jó éjszakát és halottak napját. már, ha az lehet bárkinek jó.

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

Do you sit At that place and try to are typically offered at a business firm boundary of 1%, provided that players truly recognise the game. erstwhile other states get what we don't get, Casino offers new customers a hard cash match of up to the value of Euros on porta a casino Report. Thither are versatile companies that environment or surrounding influence; "In that respect was an atmosphere of fervour." Usa el rocket engine Launcher infinito para no self-respecting guy can defy be constitute sneaking towards such an innovation. In casino example help hours are not 24 bar 7 you are Unremarkably as bad as you Lead them to be. http://www.casinosonline2.es/ And 'casino capitalism' surely makes lots more sentience than the parking, multiple dining options, amusement, and support promotions. well-nigh every one of bonuses challenger points.

Névtelen írta...

This attitude in the European Conference depends on the functioning clubs ... learn casino items mafia wars more than benefits of Online knight betting sites from past tense trips that the... By deciding to spiel the On-line ledger sites who volunteer video slots, where should you go for data? http://aussiesonlinecasinos.com/ merely have sure that you are pickings your clock time, going particularly when the game is joined betwixt several casinos. Helfrey by all odds knew get this deal flick Hither.