Új sorozat készül a blogomon: egy szerencsétlen kritikaíró a lehető legrosszabb hangulatban talált meg jó szándékúnak hitt tanácsaival. Az eredmény alant olvasható (főleg itt), ám a válaszomat túl kedvesnek ítéltem ahhoz, hogy lezárjam a történetet. Így hát tervbe vettem néhány őszintébb riposztot, amit a George nevű úriember valószínűleg soha nem talál meg, de legalább én jól elszórakozom rajta.
Első felvonás: a kifacsart kritika.
Szia, George!
A javaslatokkal kezdeném. Először is, a szia után vessző jön. Másodszor, az angolszász területeken tesznek vesszőt a megszólítás után, kis hazánkban még a felkiáltójel használata dívik. Teljesen ráismertem egy levelet egyébként nem író ember stilisztikai hibáira a kritikádban, ám ezek a hibák szerencsére könnyen javíthatók.
Magáról a kritikáról nem mondhatom el ugyanezt.
Egy: személyeskedés. Pontosan tudom, mit akarsz vele kifejezni, és a megírás pillanatában ez tűnhet a legjobb eszköznek arra, hogy kifejezd a kényszered, hogy tapasztaltnak tüntesd fel magad és műértőt játssz. A tanácsom: ne a pillanatnyi hangulatodtól vezérelve kritizálj egy történetet, az elolvasás után várj egy-két percet, hogy ülepedjen az élmény. Ezután akár át is olvashatod újra a kérdéses sztorit; teljesen más lelkiállapotba kerülhetsz, akár meg is értheted a mondanivalóját, rájöhetsz, hogy mire is gondolt az író, mit akart elérni a történettel. Az is fontos, hogy ne legyen mű íze az irományodnak: az élőbeszédhez közelebb állnak az összefüggő mondatok, sokkal könnyebben feldolgozható az információ, ha a szövegrészek kapcsolatban állnak egymással.
Kettő: céltudatosság. Egy kritikától persze nem várja el az ember, hogy ügyesen legyen felépítve, expozíció – bonyodalom – tetőpont – lezárás, de azért nem árt, ha a címzett is rájön, hogy mit is akarsz tulajdonképpen.
Három: kerüld az általánosítást. Csak, mert neked megvan a saját stílusod, másé még lehet különböző, akár jobb is! Ne félj attól, hogy az ilyenek halálra vannak ítélve, és a segítségedre van szükségük: sőt, egyes írók okosabbak, mint hinnéd, néha olyan dolgokat is észrevesznek, amit megpróbálsz elrejteni. Talán nem is olyan ritkán. Ne utalgass, mert megértik: az őszinteség mindig okos választás.
Négy: gondolkozz el és vizsgálódj, mielőtt hangnemet választasz. Próbálj meg objektív maradni, hiszen nem ismerheted az általad véleményezett történet minden körülményét. Például jó ötlet lehet elolvasni az összes fejezetet, mielőtt elkezdesz kritikát írni.
Végül: a kritikái alapján sok információ kiderül egy íróról – a helyesírásáról, a mondatszerkesztéséről, az életfelfogásáról. Vigyázz, hogy egy átgondolatlan kritika nehogy visszafelé süljön el! Sok sértődékeny író épp, hogy hajlamos figyelni az ilyesmire, és ki fognak oktatni: „nem az egyszerűség gyönyörködtet, hanem a változatosság!”, „a szókincs egy cs!”, „én sokkal régebb óta írok, mint te!”, „ezek nem is hibák, veled van baj!”, és hasonlók. Talán nem töri össze a szíved, de egy helytelenül megválasztott tónus könnyen okozhat baleseteket.
Persze ezek csak tanácsok, nem tisztem előírni, ki hogy írjon kritikát :)
És most jöjjenek a pozitívumok: nem csak elolvastad a történetet, véleményt is írtál, sajnos, már magát a műveletet is értékelnie kell a kritikára éhező íróknak. Képes vagy jó tulajdonságokat keresni, és ha erőltetettnek vagy őszintétlennek is hangzik, legalább megpróbáltad. Elég bátor vagy, hogy olykor lepillants a magas lóról, és bár még nem zuhantál elég nagyot, ne add fel: egy kis gyakorlás után irtózatosan megégetheted magad :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése