Tegnap leszedték egy anyajegyem. A továbbolvasás csak erős idegzetű olvasóknak ajánlott, ugyanis meg is próbálom körülírni.
Képzeljetek el egy nagy, fekete anyajegyet a hátatokon. Pont a melltartópántotok alatt, külön veszélyes. A bőrgyógyász néni, akihez egész véletlenül jutottatok el, a homlokát ráncolva utal be a helyi plasztikai sebészetre, ahol adnak is egy időpontot. Tök jó, biztonságban leszel, minden.
A nagy nap elérkezik, apu nagylelkűen be is visz, nehogy valami bajom legyen. (Kicsit meghökkenek - bajom???) No, de szúúszáá, minden jó lesz. Minden jól is van, kivéve, hogy a sebészeten húzunk sorszámot, ahova nem kellett volna, de szerencsére mivel kaptunk időpontot, nyolc után pár perccel be is engednek. Könnyű szívvel lépek be, az asszisztens nő utasít, hogy póló le, melltartó le, gatya le, tornacipő le. Hmm, itt kissé megijedtem, mi lesz itt? De azért engedelmesen levetem a mindenfélét, hajamra menzásnénisapka, magam elé valami fátyolszerű izé. Nem, nem fázom.
Doktor bácsi köszönt, bemosakszik, asszisztens hölgy tájékoztat, mi van. Lefekszem a műtőasztalra, jó vagyok. Rám terítenek egy nagy zöld lepedőt, és kezdődik.
Hupsz, egy félfogú vámpír épp belém mélyeszti az agyarát. A hátamba. Fáj, fáj, fáj. Ez még kétszer megismétlődik, és még vagy háromszor, de szerencsére tompult már a fájdalom, az utolsókat már csak érzem.
A többit igen nehéz lenne leírni, nem elég jó hozzá a fantáziám, hogy ki tudjam találni, mi történik körülöttem/rajtam/bennem(?!). Mintha kanalaznák a bőrömet, tök jó. A fehér csempén tükröződik az egész, de még jó, hogy elmosódott a kép, valójában nem is szeretném látni, mi történik. Inkább elmerengek olyan igen hasznos dolgokon, mint Tuomas (LOL), és a nagy koncentrációnak hála egyszer csak azt érzem, hogy valami húzogatja a bőröm. Elcsodálkozom, hogy máris varrnak, hiszen asszisztensnő szerint fél óra az egész. Pedig tényleg, varrnak. És már hipp-hopp fel is állhatok, felöltözhetek - végre -, és megkapom a jó tanácsokat. Meg az instrukciókat: jövő héten ugyanitt, ugyanekkor.
Nájsz.... :S
Hupsz, egy félfogú vámpír épp belém mélyeszti az agyarát. A hátamba. Fáj, fáj, fáj. Ez még kétszer megismétlődik, és még vagy háromszor, de szerencsére tompult már a fájdalom, az utolsókat már csak érzem.
A többit igen nehéz lenne leírni, nem elég jó hozzá a fantáziám, hogy ki tudjam találni, mi történik körülöttem/rajtam/bennem(?!). Mintha kanalaznák a bőrömet, tök jó. A fehér csempén tükröződik az egész, de még jó, hogy elmosódott a kép, valójában nem is szeretném látni, mi történik. Inkább elmerengek olyan igen hasznos dolgokon, mint Tuomas (LOL), és a nagy koncentrációnak hála egyszer csak azt érzem, hogy valami húzogatja a bőröm. Elcsodálkozom, hogy máris varrnak, hiszen asszisztensnő szerint fél óra az egész. Pedig tényleg, varrnak. És már hipp-hopp fel is állhatok, felöltözhetek - végre -, és megkapom a jó tanácsokat. Meg az instrukciókat: jövő héten ugyanitt, ugyanekkor.
Nájsz.... :S
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése